2019. szeptember 27., péntek

Sikertelen puccskísérlet az MPP választmányi ülésén Kiemelt

Tegnap, szeptember 26-án Gyergyószentmiklóson ülésezett a Magyar Polgári Párt (MPP) választmánya. A gyűlés első napirendi pontja a párton belüli feszültségek feloldása volt, melynek tárgyalása során Mezei János, a párt elnöke több ponton is rámutatott a pártot bomlasztó külső és belső tényezőkre.

„Szeretném, ha újra tudnánk teremteni a párton belüli harmóniát és csapatmunkát. Ha ennek netán én lennék az akadálya, akkor lemondok, de amennyiben a választmány bizalmat szavaz nekem, akkor azok, akik belülről, külső segítséggel bomlasztják a pártunkat, hallgassanak és távozzanak köreinkből” – fogalmazott Mezei János a párt elnöke.

Gálfi Árpád nemrég kizárt MPP-tag javaslatára a választmány bizalmi szavazást tartott az elnök személyével kapcsolatban, melynek eredménye 12-12, azaz döntetlen lett. A szavazás során többen nehezményezték, hogy olyan személyek – többek közt Gálfi Árpád és Rákossy Botond József – is részt vehettek és szavazhattak egy szabályzati félreértelmezésre hivatkozva, a választmány elnökének az engedélyével, akiket korábban már kizárt a párt soraiból az országos elnökség. Nem elhanyagolható szempont, hogy az összesen 34 tagból álló választmányból tízen hiányoztak a tegnapi ülésről, tehát az eredmény semmiképp nem tükrözi a testület egészének véleményét.

A puccskísérlet után több választmányi tag is felkérte az országos elnökséget és az országos etikai bizottságot, hogy vizsgálja felül a kizárt párttagok esetét. Az országos elnök kérésére, mások mellett Gálfi Árpád – akit többek közt a belső problémák kiteregetése miatt zárt ki az elnökség a pártból – is megígérte, hogy amíg a párt belső ügyeit nem sikerül tisztázni végérvényesen, addig senki, így ő sem fordul a nyilvánossághoz. Ezt az ígéretét ma reggelre Gálfi Árpád már megszegte.

„Bíró Zsolt és bandája kiszolgáltatta a pártot és továbbra is az a feladata, hogy gyengítse és bomlassza a szervezetet a közelgő választások előtt. A gyűlés után több választmányi tag számolt be nekem arról, hogy becsapták és félreinformálták őket az eddig történtekkel kapcsolatban. Bíró Zsoltot azért váltotta le a párt tagsága tavaly, mert elegük volt, hogy vazallust csinál az MPP-ből. Úgy látszik, most kihasználta a Gálfi Árpád valótlan és buta állításai által gerjesztett feszültséget, és folytatni próbálja a még pártelnökként megkezdett leépítési munkát. Hiába próbálnak egy valótlan képet beállítani a párt tagságának megosztottságáról, ez nem így van. A mindeddig »csendes« többség kitart a Magyar Polgári Párt értékrendje mellett, és nem akar visszatérni a megalkuvás útjára” – jelenti ki Mezei János.

Gyergyószentmiklós, 2019. szeptember 27.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned